Konfliktus

Gyerekként azt tanuljuk, hogy nem szabad... szülőnek például kínos, iskolában talán bünti jár érte, tiniként pedig már látjuk, hogy a közösség könnyen kiveti azt, akinek a véleménye nem szimpatikus, nem azonos a többiekével. 

Akiknek nem lett otthoni/közösségi elemi étke az asszertivitás – és lássuk be, általánosságban szemlélve még messze vagyunk ettől –, köztük akad, akiben a feszültség felgyűlik és olykor-olykor kirobban („normákba” illő, vagy kevésbé elfogadott módokon). Ám sokan vannak, akik észrevétlenül belesimulnak a környezet elvárásaiba: Természetessé válik számukra, hogy folyamatosan monitorozzák a körülöttük élőket, hogy vajon mit fogadnak szívesen, majd ennek megfelelően igazítják minden mozzanatukat. Közben lassan akár azt is elfeledve, hogy nekik hogyan lenne jó, ők mire vágynak, mik az igényeik, szükségleteik, kik is ők valójában... 

Számukra szerintem fontos emlegetni, hogy a konfliktusok a barátaink, segítőink lehetnek. Nem kell tőlük félni, görcsösen/folyton kerülni őket. Gondolhatsz rájuk úgy is, mint a kőre a süllyedő szekér kereke alatt: 

A sár ugyan puha és meleg, ám mozgásképtelenné teszi, majd lassan elnyeli a kocsit. Vele ellentétben a kő ugyan kemény, de az segíti ki a kereket a gödörből, zökkenti arra az útra, amin tovább tud haladni...